Kérek szépen mindenkit, ossza meg ezt a cikket, hogy minél több emberhez eljusson!!!
3 hónapja várok arra, hogy megírhassam ezt a bejegyzést.
Április 4-e egy csütörtöki nap volt. SOHA nem fogom elfelejteni.
Elkísértem Anyukámat az urológiára egy szimpla vizsgálatra. 4 órát kellett várnunk, ez idő alatt kiraktam egy bejegyzést amivel útjára indítottam a blogot, izgatottan vártuk Anyával a visszajelzéseket, közben még millió dologról pletyiztünk… 4 óra várakozás után behívták Anyát, fáradtan ültem tovább az üres és sötét váróban. Ami ezután következett, azt az ellenségemnek sem kívánom….
Nyílt az ajtó, Anyukám sírva intett, hogy menjek be. Sokkot kapott a hírtől, megkért, hogy én figyeljek arra, mit mond az orvos. Ekkor már minden porcikám remegett…
A diagnózis: húgyhólyagrák. Az ultrahangos felvételen két nagy daganat látszik, mihamarabb műtőasztalra kell fektetni, kioperálni, de nem garantált, hogy meg lehet menteni a hólyagot, ebben az esetben eltávolítják, és a vékonybélből készítenek egy másik húgycsövet, ami arra szolgál majd, hogy élete végéig a hasfalán keresztül pisiljen egy zsákba… ennél a pontnál már annyira rosszul voltam, hogy majdnem elveszítettem az eszméletemet, le kellett fektetni, hogy ne essek össze. A doki kíméletlenül folytatta tovább, és elmondta, hogy nem az a legrosszabb, ha ki kell operálni a hólyagot, hanem az, ha továbbterjedt a nyirokba… akkor vége…
Az érzést, amit akkor éreztünk, nem lehet leírni. Sokkot kaptunk, összeomlottunk. Az egész család. Megpróbálhatnám körbeírni mit jelent ez, de felesleges.. amíg ezt valaki nem éli át, nem tudja miről beszélek.
AZÉRT írom meg ezt a bejegyzést, hogy felhívjam a figyelmet: SOHA NE HALOGASD AZ ORVOST!!!!! Ha úgy érzed valami nem oké, ha kétségeid vannak, esetleg rendellenes dolgokat tapasztalsz: AZONNAL FORDULJ ORVOSHOZ!
Ezt a történetet mi nem így éltük volna át, ha nem halogatjuk… 1 évvel ezelőtt fordult elő először kb, hogy Anya véreset pisilt. Mindig mondtuk, hogy el kéne menni dokihoz, mindig ráfogtuk valamire, mindig volt valami teendő, ami miatt nem jutottunk el odáig. Késő is lehetett volna….
Azon az éjszakán összeomlottam. Soha életemben nem éreztem magam úgy, mint akkor. A düh, kétségbeesés, a félelem, a reszketés, a tehetetlenség, a kilátástalanság, a segélykiáltás, a szűnni nem akaró zokogás….
Másnap úgy döntöttem, hogy bármi áron megmentem az Anyukámat. 3 napig éjt-nappallá téve kerestem/kutattam, informálódtam, szerveztem, intéztem.
A legjobb barátnőmnek köszönhetően eljutottam Dr. Keszthelyi Attila urológus osztályvezető főorvoshoz, aki a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján kezeli Édesanyámat azóta. Elmondhatatlanul hálás vagyok ennek az embernek. (Nagyon sok rosszat lehet mondani a magyar egészségügyre, és inkább nem is térek ki arra, hogy milyen állapotokkal találkoztam a kórházakban az elmúlt hónapokban… DE, amíg ilyen orvosaink vannak, addig azt gondolom, nincs okunk a panaszra.) Keszthelyi Doktor számomra egy csoda, AZ ember, aki már kétszer műtötte meg az Anyukámat, és ezzel a két műtéttel eltávolította a daganatokat. Amíg élek, hálával gondolok rá, és imába foglalom a nevét.
Miután kiderült, másnap átjött Anya barátnője és hozott neki Procontot, barackmagot és búzafüvet. Anya azóta is szedi a Procontot. Ebben a helyzetben az ember kiszolgáltatott. Bármit megvesz/beszed, a remény érdekében. Nem akartam ebbe a hibába esni, ezért rengeteget olvastam róla, és tudom például, hogy Ausztráliából is rendelik kartonszámra a prosztatarákosok. A Procont egy biológiai rendszerből származó, aktív daganatellenes hatóanyagot tartalmazó kapszula. Anya felhívta Dr. Bertha Andrást, a Procont feltalálóját. Elküldte neki a leleteit, a Doktor Úr átolvasta, megnyugtatta, és megbeszélték a napi dózist. Nem szeretnék itt most Anyukám kárára gerillamarketinget folytatni. Ez nem erről szól. De azt elmondom, hogy 1.5 hónapot vártunk az első műtétig. És a 1.5 hónap alatt lényeges javulás mutatkozott a vérkép eredményében. Ezért, ha bárki ilyen helyzetbe kerülne, mint mi, mindenképpen javasolnám, hogy szedje a Procontot.
Anyósomnak köszönhetően eljutottunk Dr. Chmel Rita belgyógyász nefrológus orvoshoz, aki a Honvéd Kórházban fogadta Anyukámat. Két órát szánt az első találkozó alkalmával arra, hogy átnézze az összes orvosi papírját, és innentől kezdve ő fogja kezelni, és rendbetenni mindazt, amivel más orvosok rosszul kezelték. Soron kívül sürgősen elintézett minden vizsgálatot, ami a műtéthez volt szükséges. Csináltatott CT vizsgálatot is, amiből kiderült, hogy nincsen áttét. Hihetetlen emberség, empátia, odaadás és elhivatottság van a Doktornőben, amiért neki is hálás leszek örökké.
Az első műtét utáni szövettan eredménye kimutatta, hogy bár rákról beszélünk, hála Istennek “low risk”, tehát alacsony kockázatú. A héten volt a második műtét. Miután a Doktor Úr eltávolította a daganatokat, nincs szükség további kezelésre (kemó,sugár). Augusztusban lesz egy utolsó korrekciós műtét, és azzal reméljük vége ennek a rémálomnak.
Szerencsénk volt. Alakulhatott volna ez sokkal rosszabbul is. De a leckét egy életre megtanultuk. Ha bármi nem stimmel, AZONNAL orvoshoz kell fordulni! Ne halogasd, ne gondold hogy ráérsz MAJD egyszer elmenni, NE tedd a fontossági sorrend legvégére. Fontos a munkahely, fontosak a gyerekkel kapcsolatos teendők, az intéznivalók, a határidők… de SEMMI sem lehet fontosabb az egészségünknél. A tested jelez és figyelmeztet, VEDD KOMOLYAN! Az egészség egy olyan dolog, amit nagyon nehéz visszaszerezni, ha nem figyelsz oda. Amikor kiderült Anya betegsége, elhatároztam, hogy megszerzem a világ összes pénzét is, ha kell. Aztán rájöttem, hogy hiába. Az egészséget nem lehet pénzen megvenni. Nagyon vigyázz magadra! EGY ÉLETED VAN!

Legutóbbi hozzászólások