Ezt a bejegyzést hetek óta szeretném megírni, de halogattam… 

Tudom, hogy nagyon veszélyes vizekre evezek ezzel a témával, de vállalom a véleményem, ez vagyok én. 

Nagyon vágytam Danira, nem volt nálam boldogabb a Földön mikor kiderült, hogy állapotos vagyok vele.
Fogalmam sem volt, hogy milyen anya leszek, egy valamit tudtam biztosan: hogy a világon a legjobban fogom szeretni Őt az utolsó lélegzetemig. 

Miután megszületett, szépen lassan szembesültem azzal a ténnyel, hogy az anyák a legbrutálisabb teremtmények. A nők kegyetlenek tudnak lenni. Az a rosszindulat, gonoszság, irigység ami tud belőlük áradni… Az durva, de az anyák még rosszabbak. Néhány példa…

Az ősanyák úgy gondolják, hogy a gyereket hordozni/hurcolni kell, 0-24-ben, háton, hason, oldalt, farpofák közt, mindegy, csak legyenek hozzájuk kötözve sállal/lepedővel non-stop, mert “úgy alakul ki a kötődés”. 

A szaranyák ezzel szemben nem ragaszkodnak ehhez az elmélethez, hanem figyelembe veszik a saját gyerekük igényeit. Mi 3 hétig magunk közt altattuk Danit. Nem volt igazából sehogysem jó senkinek, ezért 3 hét után beraktuk a saját szobájába a saját ágyába. Láss csodát, onnantól kezdve nyugodtan végigaludta az éjszakákat. Engem sem kötözött magára anno az Anyukám, pedig nincs gyerek a világon, aki jobban ragaszkodna az Anyukájához, mint én az enyémhez <3

Az ősanyák szerint a szoptatás a legtermészetesebb dolog, és lehetőleg a gyerek egyetemista koráig tegyük, biztos ami biztos. Nincs ezzel gond, egészen addig, míg nem okádják le a tekintetükkel azt az anyát, aki ezt nem tudja megtenni.

Én nem tudtam szoptatni Danit, csak 2 hónapig.
Mindent megtettem, megittam minden hányás ízű csodateát, ettem mindent, masszíroztam, borogattam, cigánykerekeztem, fejtem, alkoholmentes sört vedeltem, de a jóistennek nem akart beindulni. Miután ez számomra egy fájdalmas kudarc volt, jól esett volna, ha nem rúgnak belém folyton az ősanyák még pluszban. 

Az ősanyák szerint egy anya, akinek gyereke van, az már megszűnik nőnek létezni. Neki onnantól kezdve csak és kizárólag a gyerekre kell és szabad koncentrálnia. Nem edzhet, nem járhat el szórakozni, nem építhet karriert, nem érezheti jól magát, egyszóval, semmit nem tehet önmagáért.

Általában ezek az anyák azok, akik elhízva, zsíros hajjal sütögetik otthon a muffinokat, és fikázzák azokat az anyákat, akik nem ilyenek.

Az anyák bántják egymást. A legtöbb esetben a saját magukkal való elégedetlenséget élik ki ily módon. Én nem bántok senkit, sem anyákat, sem nőket, sem senkit. Véleményem szerint mindenki élje úgy az életét, ahogy szeretné.

Biztos vagyok benne, hogy sok támadás fog érni engem a blogom miatt.
Az átalakulásommal nem a magamutogatás a célom, hanem hogy ösztönözzek másokat.
Ezzel a cikkel nem az a célom, hogy bárkit is megbántsak, hanem éppen ellenkezőleg…
Anyák, ne bántsátok egymást! Mindenki nézzen magába, és gondolkodjon el: elégedett vagy önmagaddal? Boldog vagy? Jól neveled a gyermeked? Mindent megadsz neki?

Nem tudom milyen anya vagyok. De amíg minden nap úgy fekszem le aludni, hogy azon gondolkodom hogy lehetnék még jobb anyja a kisfiamnak, amíg teljes szívemmel-lelkemmel szeretem, amíg védem és óvom Őt, és amíg minden nap átölel és azt mondja “Szeretlek Anya”, addig úgy érzem, jól csinálom. 

Boldog gyermek csak boldog Anya mellett lehet.
Éljenek az Édesanyák!