Hogy miért fontos a kiegyensúlyozott, helyes táplálkozás?
Bemutatom Nektek a saját tapasztalatomból kiindulva, az eléggé hiteles, úgy gondolom.
Mostanában nem vagyok lelkileg a legjobb állapotban, finoman szólva. Ennek köszönhetően nem eszem úgy nagyjából semmit sem. Ha mégis lemegy valami, az valami trash kaja. Tehát a szervezetem nem kapja meg a szükséges tápanyagokat, semmit sem abból, amiből megfelelően tudná működtetni azt.
Milyen következményei vannak ennek?
1. Idegrendszer
Totálisan dekoncentrált vagyok. Szét van esve az agyam, de nagyon durván. A minap például kikanyarodtam egy parkolóból, előtte szétnéztem ugyan, de baromira nem tűnt fel egy felém száguldó autó, csak Anya kiabálása az anyósülésről, aztán az, hogy kb 2 centire áll tőlünk az autó egy satu után. Még percekig tartott az is, mire felfogtam mi történt. Elfelejtek mindent, mit hova tettem, miért indultam, mit ígértem, mit mondtam. – főként fehérje, zsír és a vitaminok hiánya
2. Energiaszint
Hiába alszom 8-10 órákat, olyan, mintha 2-t aludtam volna. Hiába iszom meg 4-5 kávét, mindig fáradt vagyok – főként a szénhidrát és zsír hiánya
3. Immunrendszer
Az immunrendszerem, ami egyébként elég erős, felmondta a szolgálatot. Alapesetben 1x vagyok beteg egy évben. Most hetek óta beteg vagyok, folyik az orrom, fáj a torkom, kijön az allergiám, minden bajom van és amúgy állandóan összetöröm magam (ez a dekoncentráltság miatt van, meg mert kétballábas vagyok) – főként a C vitamin és egyéb vitaminok hiánya
4. Haj, bőr
A hajam, amiből amúgy sincs sok (hogy cseszné meg), brutál módon hullik. Nem lennék ennyire megijedve a mennyiségtől, ha nem csak az enyém lehetne az, amit megtalálok. A bőröm is egyre csúnyább és száraz – főként a vitaminok hiánya és a megfelelő mennyiségű folyadék helyetti folyamatos vízhajtó kávé (koffein) bevitel az oka
5. A szerveim
Természetesen ha nincs megfelelő tápanyagbevitel napi szinten, az idővel az egészségünk rovására megy. Ennek az állapotnak köszönhetően például nem jó a vérnyomásom. Inkább nem mérem meg, de gyakran rosszul vagyok, mert vagy felszalad, vagy leesik (szív- és érrendszer). Természetesen a vércukorszintem is inkább lent van, mint a normális értéken, és még sorolhatnám, mi mindenre van hatással.. – az összes alap és védőtápanyag hiánya valamelyik szerv abnormális működését okozza
Ennek a cikknek az a tanulsága, hogy megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozás hiányában NEM TUD szépen és egészségesen működni a szervezetünk.
Azt szokták mondani, hogy mindig a vízszerelő csapja csöpög, a cipész cipője lukas…. a táplálkozási tanácsadó meg nem eszik:D
A következő cikkekben a különböző táplálkozási formákról (vega, vegán, bio, reform, stb.) fogok írni, és különböző diétákról, különböző céloknak megfelelően.

Legutóbbi hozzászólások