Itt a nyári szünet. Ilyenkor kb minden ember aki nem tanár azt kívánja, bárcsak rohadna meg az összes tanár… Egész évben nem is csinálnak semmit, csak néha bemennek magyarázni pár órát, aztán egész nyári szünetben süttetik a valagukat. 

Van benne némi igazság, de azért mégsem annyira…:D

Elmondom most nektek, én hogyan élem meg ezt a hivatást.

Két hete vagyok itthon, és hiányoznak a diákjaim. Hiányzik a mindennapi rutin, a pörgés. A reggeli zökkenők, a “mindenkitmegölökamígnemiszommegazelsőkávémat” érzés. A gyerekek. Az a rengeteg pozitív és negatív impulzus, ami nap mint nap ér.

Tanárnak lenni nem könnyű. Mégis csodálatos. Legalábbis számomra.

Amit a bejegyzéshez csatoltam fotó az, ami megmutatja ennek a szépségét. Azok a pillanatok, amikor a ballagáson az egyik kedvenc szakács osztályom elsőként kiemel a beszédben, hogy nekem köszönhetik a legtöbbet. Amikor egy-egy diákom féltve őrzött titkot oszt meg velem, mikor másokéletük legnagyobb problémáival engem keresnek meg, legmeghatározóbb kérdésekben engem kérdeznek meg elsőként, mert bíznak mennem. Mikor volt diákok beszámolnak szakmai sikerükről, és arról, hogy mennyi mindent tanultak tőlem.

És vannak a nehézségek… Mikor év végére annyira elfáradunk mindannyian, hogy pont a saját osztályommal ugrunk össze, fújjuk le az osztálykirándulást. Mikor van, hogy nem alszom éjjel, mert őszintén aggódom egy-egy diák problémás élete miatt, és azon rágódom, hogyan tudnék segíteni. Egy-egy szituációt hogyan kellett volna, vagy lehetett volna másképp kezelni…

Nem tudom milyen elit gimiben tanítani. Az én diákjaim között sok az SNI-s (sajátos nevelési igényű), a BTM-es (beilleszkedési-, tanulási-és magatartászavaros), a HHH-s (halmozottan hátrányos helyzetű). 

A tanárok nem gépek. Mi is emberek vagyunk, nekünk is vannak érzelmeink. Vannak jobb és rosszabb napjaink. Pedig mégis az az elvárás, hogy minden nap ugyanazt a szintet nyújtsuk, minden nap ugyanúgy adjuk le a tananyagot, minden nap ugyanolyan következetesek, megértőek, empatikusak, stb. legyünk. Ez nem megy. És nem, nem lehet objektíven csinálni ezt az egészet.

Tanárnak lenni manapság nem túl hálás feladat. Úgy értem a külvilág szempontjából. A munkáltatók nem becsülik meg a tanárokat. A pedagógus bértáblát bárki, bármikor megnézheti a neten. Nem fogok a fizumból öklömnyi vastagságú fuxot venni a nyakamba. SE:D

A szülők többségében mindig a tanárokat hibáztatják. Nem jár be a gyerek? Mert az a szemét Guszti bácsi, meg a portás, igen, ők a lelkükbe gázoltak.. Meg különben is, tényleg 3 hónapig volt náthás.. Bukásra áll? Mert az a szemét tanár pikkel rá. Bizony. Pedig a Juliska annyit, de annyit tanul… Stb. Mindig a tanár a hibás 90%-ban. 

Tehát a tanárok megbecsülésére nem maradtak mások, csakis a gyerekek. Igen. És ők a maguk módján meg is becsülnek minket. Na nem mind, mert szoktam én lenni mindenféle útszéli szolgáltatásokat végző nő is, egy-egy elégtelen esetén….:DDD de a többségüktől nagyon sok pluszt kapok. 

Nem találtam fel semmit, nem vagyok Steve Jobs, sem bálvány, mint Marilyn Monroe, mégis élhetek örökké egy-egy diákom szívében és emlékezetében. <3 Köszönöm!

Kellemes nyári szünetet kívánok Kedves Diákjaim, szeptemberben találkozunk! <3

(vagy augusztusban a javítóvizsgán)