Bevittem reggel Danit oviba, a szokásos módon. Ám ez a reggel mégsem volt annyira szokványos…

Ma ment az én Kismackóm az első ovis kirándulására:)

Épp a minap beszélgettünk a legjobb barátnőmmel arról, hogy egy nőnek a szülés pillanatában valami elmegy az agyában. De komolyan. 

Néztem a kis Drágámat, bőszen vigyorgott a kis kukásmellényében, olyan izgatott volt, és olyan nagy már, és még csak most szültem meg basszus, és már megy is kirándulni, ahh….. 

Itt szépen elengedtem volna ezt az anyai meghatódást, de nem….

A következő pillanatban beállt a sorba, és megfogta egy gyönyörű szőke kislány kezét, és le se szart már engem. Bassszuuuuuuuus!!!!!! 
Még csak most szültem, ott virrasztottam mellette éjjelente, turmixoltam a k@cs@g sütőtök meg mindenféle zöldség/gyümölcs cuccot hónapokig, ott voltam, hogy mellbefosson, hogy szembepisiljen, aggódtam, hogy nem mászik/nem jár, aztán azon, hogy azóta utol sem érem, hogy Ő az én kicsinyített másom, tömény erőszak/törpe terrorista, de annyira de annnyira szeretem, és most már fogja egy szőke kislány kezét, én meg mehetek a francba????

Instant sírógörcs, beültem a kocsiba, benyomtam egy lassú zenét, hogy még drámaibb legyen a hangulat, miközben belegondoltam, hogy a világ legrosszabb anyósa leszek. El sem tudom képzelni milyen lesz, mikor elveszi tőlem egy nő az egyetlen kisfiamat. 

Aztán leállítottam a motort, megigazítottam a sminkem, copfba kötöttem a szélfútta hajamat, megráztam magam, mintha mi sem történt volna, és bementem a suliba. 

Szóval igen. Az Anyák agyában elmegy valami a szülés pillanatában…. legalábbis az enyémben biztos elment😂😂