Vannak motivációs trénerek, edzők, coach-ok, fitness ladyk, tökéletes alakú celebek és sokan mások, akik nap mint nap azt tolják az arcodba, hogy minden fasza, az élet szép, csupa kacagó kéjhömpöly és rózsaszín vattacukormáz a világ. 

Hát nem az. 

Persze én is azt vallom, hogy mindig mindenhez pozitívan kell hozzáállni, és csak az visz minket előrébb, ha mindig mosollyal felvértezve küzdünk és megyünk neki a holnapnak. (fúj de gázul hangzik ez. Na mindegy)

De ez nem mindig ilyen egyszerű. Van, mikor a szokásosnál több és nehezebb problémával kell szembenéznie az embernek a mindennapokban, ilyenkor sokkal nehezebb pozitívnak maradni és van, hogy elfogy a jókedv…

A tökéletes bícsbádit sem a legyek hordják össze… Baromi nehéz megküzdeni érte. Vannak jobb napok, mikor tényleg jól megy az edzés, csúszik a diéta, minden királyul megy, alakulsz, ami még jobban motivál…
És van olyan, mint nekem most. Az előző edzés 1 hete volt, közben kint voltam Olaszországban, és 1 hét kihagyás után pedig ma tértem vissza.Nem fogok hazudni, a tököm kivan vele.

Egy bizonyos pont után lassabb a fejlődés, és ez nagyon demotiváló tud lenni. Egy bizonyos pont után belefáradsz, hogy heti 3x le kell menned edzeni, és válogatott kínzásoknak vagy kitéve. Egy bizonyos pont után eleged van abból, hogy nem ehetsz bármikor bármit, és rendes lelkiismeretfurdalásod van amikor megiszol egy üveg colát, meg magadba tömsz 1.5 tábla csokit… (Jó, mondjuk ettől lehet is:DDD)

Ennek az esős-szivatós-seggbefagyasztós májusnak köszönhetően nehezen észrevehető, de mindjárt itt a nyár!
Egyáltalán nincs kedvem jelenleg a bícsbádihoz, de az lesz. Majd összeszedem magam…